Szia!

Földes Kata vagyok, portréfényképész, és ebben a bejegyzésben szeretnék kicsit mesélni neked arról, hogyan lettem fotós, miért szeretem ennyire ezt a hivatást, mi motivál minden nap, és milyenek nálam a fotózások. Természetesen, ha a fotózások érdekelnek, akkor kattints ide, és máris a főoldalon találod magad!

Talán te is úgy vagy vele, hogy szeretnél egy kicsit jobban megismerni engem a fotózás előtt, mielőtt bejelentkezel hozzám. Remélem, ez a bejegyzés segít abban, hogy érezd, nálam jó helyen leszel – a fotózás nemcsak szép képekről, hanem egy közös élményről is szól.

Az egész egy olasz bácsikával kezdődött…

A fotózás számomra nem egy gyerekkori álom volt, hanem valami, ami szépen lassan bontakozott ki.
2008-ban egy évet éltem Olaszországban, és ott találkoztam egy bácsival, aki azt mondta: „Élni csak szenvedéllyel érdemes.”
Ez mélyen megmaradt bennem – bár akkor még nem tudtam, mi az a szenvedély. Nem értettem, milyen érzés valamit annyira szeretni, hogy az visz előre nap mint nap.

Hazatérve kezdtem el azon gondolkozni, vajon mi lehetne az én szenvedélyem? Mi lenne az, amit akkor is szívesen csinálnék, ha nem fizetnének érte?

Multi után kamera – lassan, türelmesen építkezve

Sokáig multinál dolgoztam Budapesten, közgazdászként, és közben elkezdtem belekóstolni a fotózásba. Workshopokra jártam, mentettem a képeket a netről, hogy „Hú, de jó lenne ilyeneket csinálni!” – és egyre inkább beszippantott ez a világ.
Az elején természetesen barátokat és ismerősöket fotóztam, aztán szépen lassan eljutottam oda, hogy már pénzt is kértem érte.
A hivatásom lépésről lépésre alakult ki, és 2020 óta vagyok főállású fotós. Ez nem volt gyors folyamat – de annál értékesebb.

Miért szeretem ennyire a fotózást?

Mert emberekkel lehetek. Mert közben beszélgetünk, ismerkedünk, nevetünk.
Az elején persze szinte mindenki kicsit feszeng – a vendégeim 90%-a úgy jön, hogy „én nem vagyok fotogén”, vagy „utálom magam a képeken”.
De ahogy elkezdjük a fotózást, és megmutatom az első pár képet, mindig azt látom, hogy jön a mosoly, jön a felszabadulás.
Én pedig közben folyamatosan figyellek – hogy mi esik jól neked, mi az, ami működik, miről beszélgetsz szívesen, mitől leszel önmagad.

A cél: őszinteség, felszabadultság, a te valódi arcod

Nálam a fotózások arról szólnak, hogy őszintén jelen legyél. Nem kell „tökéletesnek” lenned. Nem kell tudnod pózolni.
Én vagyok ott érted, hogy segítsek – finoman irányítalak, de közben hagyom, hogy kibontakozz. A legjobb képek akkor születnek, amikor jól érzed magad, amikor elhiszed, hogy szép vagy.

Ezért szeretem ennyire a fotózást – mert közben flowba kerülök. Megszűnik az idő, eltűnik a külvilág. Imádom a stúdiókat Budapesten, de a szabadtéri fotózások különösen szabad érzést adnak – sokszor azt érzem, hogy maradnék még, még egy beállítás, még egy ruha…

Mi motivál nap mint nap?

A válaszom egyszerű: az, hogy megmutassam neked, milyen szép vagy.

Sajnos nagyon sokan alulértékeljük magunkat. Nem látjuk reálisan magunkat – vagy ha igen, akkor is csak a hiányokra figyelünk.
Én azt szeretem ebben a munkában, hogy megmutathatom neked azokat az oldalaidat, amiket te talán régóta vagy sohasem láttál.
Szeretem dicsérni a vendégeimet. Tényleg! Egy-egy szög, ruha vagy fény annyira jól tud állni valakinek, hogy muszáj kimondanom. Mert ezek a szavak is segítenek az önbizalomépítésben.

És igen, lehet, hogy elcsépelten hangzik, de számomra ez egyfajta küldetés.
Szeretném, hogy a fotóid örömöt adjanak, hogy reggel ránézve mosolyogj. Hogy tudd: „Ez vagyok én. És így is szép vagyok.”

Milyenek a fotózásaim?

Röviden? Vidámak, oldottak és őszinték.
Jöhet bármi – sírós kisfiú, morcos tini, feszengő apuka.
Az én dolgom, hogy a helyzetből a legjobbat hozzam ki. És ez szinte mindig sikerül.
Ha kell, hülyét csinálok magamból. Ha kell, mobilozhatnak a férjek is öt percet, csak hogy ne érezzék nyomásnak a fotózást.

Mert tudom, hogy ha te jól érzed magad, akkor jó képek születnek.
És tudod mit? Általában a fotózás végén azt mondjátok: „Ez tök jó volt! Nem is gondoltam volna!” – és ez nekem mindent megér.

Én nem a szomorú portrék fotósa vagyok

Én azt szeretem lencsevégre kapni, amikor valaki boldog. Örül. Jól érzi magát.
A képeimmel ezt az örömöt szeretem megörökíteni. Mert szerintem a fotók kincsek.
Nem csak most, hanem 20-40 év múlva is.
És szerintem az a jó kép, amit örömmel nézegetsz újra meg újra – ahol mosolyogsz, ragyogsz, és emlékeztet arra, milyen jó volt ez az élmény.

Ha te is szeretnél ilyen élményfotózást, és szeretnél újra más szemmel nézni magadra – akkor várlak szeretettel!
Nézz körül a fotózási típusok között, nézd meg a portfóliómat és inspirálódj!

📸 Női fotózás
📸 Portréfotózás
📸 Üzleti portré
📸 Kismama fotózás
📸 Családi fotózás
📸 Újszülött fotózás